Hat és fél

SOHA SENKIBEN NE BÍZZATOK MEG. semmilyen körülmények között. olyan, hogy "ez kettőnk között marad", nem létezik. és nem a negatív hozzáállásom beszél belőlem. egyszerűen mindenki úgy érzi, amíg nem vagyok a közelében, hogy nyugodtan úgy tehet, mintha nem is léteznék, és elmondhat akármit fűnek-fának. hihetetlenek az emberek. én nem is értem, hogy lehettem ennyire naiv. hihetetlen. most már látom, hogy semmi más nem kell, csak hogy ne legyek ott. hihetetlen.

"zsófi végérvényesen kiakad és csalódik az emberiségben" című műsorunkat hallották.

Hat

Borzasztó régen nem írtam, sajnálom.. Most végre újra kedvet kaptam hozzá, ki is használom gyorsan, mielőtt megint elillan. Szóval, hát rengeteg dolog történt errefelé. A legfontosabb, hogy munkát kaptam egy magyar étteremben a Montmartre-on, a kedvenc párizsi helyemen. Teljesen véletlen volt az egész, azt sem tudtam, hogy az étterem létezik. Itt volt Cindy barátnőm barátnője látogatóba, és arrafelé sétáltunk kávézót keresve. Mögöttünk jött egy turistacsoport, akik vacsorahelyet kerestek. Egyszer csak az egyik megkérdezte: és mi lenne, ha a Budapestbe mennénk? Gyorsan hátrafordultam, hogy ezek mégis miről beszélnek, majd megláttam az Au Petit Budapest nevű kis éttermet. Odamentünk, leültünk, sütiztünk (ami nagyon-nagyon finom volt), majd a pincér, aki magyar, pálinkázott velünk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Beszélgettünk arról, hogy mindenképpen munka kéne, ha végeztem a családnál, és milyen jó lenne, ha itt tudnék dolgozni. Némi unszolásra odamentem a pincérhez, és megkérdeztem, van-e náluk munkalehetőség. És hát éppen kerestek valakit. Visszamentem a következő héten, és beszéltem a főnökkel. Mondta, hogy csak kisegítő munkára keresnek valakit, hétvégékre. Ami tökéletes, én is pont ilyet kerestem valami kiegészítő munkának. Szóval most ott dolgozom, amikor szükség van rám, és mivel az anya múlt héten mondta, hogy tudja, hogy júli végéig szól a szerződésem, de igazából júliusban nem lesz már rám szükségük, a magyar pincér meg pont júliusban egy szabadságra, és helyettesíteni kell, még tökéletesebb a helyzet, mint amire számítottam. Ha minden jól megy, már csak egy hónap a családnál, aztán meg pici Budapest (: Nagyon örülök neki, hogy minden ilyen jól alakult, nem tudom, így mikor fogok hazamenni, majd meglátjuk. De akárhogy is, már nagyon kevés idő van a végéig, a családnál is már csak egy hónapig maradok. Sokkal gyorsabban eltelt az idő, mint ahogy az elején éreztem.. Nem mondom, hogy nem mennék már haza, legalább egy kicsit, de biztos nagyon fog hiányozni Párizs.. Szóval most ki kell használnom minden percét a még itt töltött időnek (: Remélem, otthon minden rendben mindenkivel. Ha esetleg errefelé téved valamelyikőtök, nyugodtan be leget ugrani az étterembe, Dávid is ingyen vacsit kapott :D Jam, merthogy ugye Dávid meglátogatott két hete, nagyon jól éreztük magunkat, még a föld alá is lementünk, hogy megnézzük Párizst alulról :D Jó koszosak lettünk, de mókás volt az első pánikroham leküzdése után. Majd mindenképpen teszek fel képeket, most megyek, elillant az ihlet (: Cuppmák

Öt

Na, végre rávettem magam, hogy újra írjak. Nem volt könnyű.. Az elmúlt időszak nem volt csupa móka és kacagás, de azt hiszem, most már sikerült valamennyire tovább lépnem.

Rengeteg dolog történt, mióta utoljára írtam, sok embert ismertem meg, sok helyen voltam, nem veszem most őket sorba. Talán a legjobb, ami történt, hogy elkezdtem angol órákat tartani, ami jó plusz kereset, és még élvezem is. Most éppen tavaszi szünet van, a hét elején derült ki, hogy a család elutazik egy hétre (tehát simán hazamehettem volna, köszi, hogy időben szóltatok..), és hogy abban a megtiszteltetésben lesz részünk, miután megjöttek, hogy az apa végleg itthon marad.. hát nem remek? Igyekszem pozitívan felfogni, de elég nehéz úgy, hogy valahányszor a pozitívumot keresem, az jut eszembe, mikor az udvar egy szem fájánál pisilt a szemem láttára.. Mindegy, csak nem lesz annyira szörnyű. Legalább jövő héten egyedül leszek.

Vettem új telefont, előfizetéssel, ami azért éri meg nagyon, mert az egész havidíjat lebeszélhetem, 1 euró volt maga a telefon, és ingyen fészbúkozhatok. Jam, és kicsúsztatható billentyűzetes, ami türkizkék!! Mintha nekem találták volna ki.

A legviccesebb dolog múlt héten történt. Épp angolon voltam, és szüneteltünk, gondoltam, rápillantok a fészbúkomra. Az első bejegyzést, amit megláttam, egy nagyon régi barátom írta, akivel már rég nem beszéltünk, és azt írta, hogy épp a reptéren van, 5 napig Párizsban lesz. Azonnal írtam neki, hogy mindenképpen találkoznunk kell. Abszolút sorsszerű volt a dolog, mint később kiderült, az egyetlen oka, hogy kiírta ezt a falára, mert késett a gép, és unatkozott. Találkoztunk is, egy nagyon jó estét töltöttünk együtt, aztán még egyet, ami hosszabbra is sikeredett, aztán mielőtt még elment, elmentünk a Montmartre-ra, a kedvenc helyemre Párizsban, és mivel nálunk már egy hete júliusi idő van, jól rákvörösre is égtem.. De nagyon jól éreztem magam, jó volt, hogy végre tudtunk találkozni, bár ironikus, hogy ehhez Párizsba kellett jönnünk :D Találtunk egy nagyon jó helyett a Bastille-nál, ki is neveztük törzshelyünknek - persze majd arra az időre, ha már mindketten itt élünk (: Alapvetően egy bár, ahol rengeteg bor van, végig ki vannak írva a falakra kitett táblákon, és jazzjellegű az egész, jazz-zene szólt végig. A bor nagyon finom volt, a zene is, és láttunk egy ördögi szerkezetet, ami leginkább liftre emlékeztetett, és azzal szállították le-föl a borokat, valószínűleg a hely alatti pincébe per ből. Szóval nagyon jól éreztük magunkat, fél 3 körül a tulajdonos odajött az asztalunkhoz, hogy ne haragudjunk, de most már tényleg be szeretne zárni.. :D

Ezen a héten a kissrácot minden nap vinnem kell tenisztáborba, és érte kell mennem délután. Egyébként elég sok időm van, tegnap az egész napot sütögetésre fordítottam, életemben először sütöttem quiche-t, és egész ehető lett (: Meg sütöttem almás-fahéjas muffint, ami finom lett, de nem az igazi.. sajnos, ez a cucc, amit sütő helyett használunk, nem éri el a kellő hatást. De arra legalább jó volt, hogy elfoglaltam magam, és élveztem is. Igazából már várom a hétvégét, hogy lelépjenek, és egyedül legyek egy kicsit, néha sok, hogy ennyien vannak körülöttem. Nem a munka a sok, mert igazán nem panaszkodhatok, csak már annyira hozzászoktam, hogy egyedül élek, hogy furcsa ez a sok élet körülöttem. Már csak 3 hónap, és végeztem itt, még nem tudom, mi lesz aztán, de már vannak elég jól körvonalazódott terveim, csak hát még kérdéses, hogy jön ki a lépés. De majd minden kialakul, nem idegesítem magam semmin. Ha nem jönnek össze az elképzeléseim, bármikor haza tudok menni. Azt hiszem, régen nem voltam már ennyire békességben a sorsom alakulásával, és ez nagyon jó.

Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem írtam, de tényleg nem éreztem elég jól magam hozzá. Megpróbálom nem ennyire elhanyagolni a jövőben, ígérem.

Puszmák mindenkinek (: 

Négy

Nem kifejezetten történt semmi az utóbbi pár napban. Hazajött a család, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Én pedig nem nagyon mozdultam ki, mert eléggé beteg vagyok.. szóval most láz, gyógyszerek és használt zsepik, semmi több. Éppen ezért, mivel egyébként is 0-24-ben a házban tartózkodom, gondoltam, csinálok néhány képet a házról.

ez itt az udvar, meg a kicsikocsi egy része

ez itt a konyha (ki nem találtátok volna)

jam, és az ott középen nem a sütő, mert hogy az NINCS

a nappali a kanapéval, ami életem legmeghatározóbb színtere jelenleg

a galéria, ahol az első héten aludtam

a dolgozó per fenti előszoba per mosókonyha

az ebédlő, ahol sosem eszünk, ellenben sokat pingpongozunk

és itt van újdonsült szerelmem, a zongora is (:

a kert a kihalt növényekkel

Majd a menő garázsszobámról is teszek fel képeket, amint vállalható állapotban lesz. Addig is cuppmák (:

Három

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem írtam, de nem volt sem időm, sem kedvem. Főleg kedvem nem. Node most itt vagyok, és dátumokba szedve, sorban leírom, mik is történtek. Enjoy.

2011. február 5., szombat – folyt.

Este 7 körül levezettem az állomásra, és felszálltam a vonatra. Elképesztő, hogy milyen könnyen lehet itt tájékozódni, mind a vonatokon, mind Párizsban. 8 körül értem be a városba, 9re volt megbeszélve a találkozó a többiekkel, de megbeszéltem egy magyarral, Norcival - akivel meglepően sok közös pont van az életünkben (közös ismerősök, mccafé..) -, hogy előtte találkozunk, és sörözünk. A Sacré Coeurnél találkoztunk, ott volt egy barátnője is, Cindy, a ’féligpanamai’. Megittunk pár sört, dumáltunk, egész jófejek voltak. A sörözgetés per dumálgatás után elindultunk találkozni a többiekkel, Fannival, a magyar lánnyal, aki au pairnek jött ki, de szar volt a családja, és otthagyta őket. Most egy Subwayben dolgozik, és több mint 3szor annyit keres heti 30 óra munkával. Ott volt még néhány német lány (a ’németolaszlotyó’ barátnői, meg az ő egyik ismerősük), egy angol csaj, aki angolt tanít Párizsban, egy kolumbiai csaj, aki szintén au pair Párizsban, illetve Fanni francia pasija. Miután mindenki szerencsésen megérkezett, beugrottunk a közeli kisboltba, hogy vegyünk még a buli előtt valamit inni. Néhány üveg bor után készen álltunk a bemenetelre – csakhogy a német csajok elkezdtek problémázni, hogy at International csak 2ig van nyitva, de ők ismernek egy másik helyet, ahová 1ig ingyenes a belépés, és reggelig lehet bulizni. Félórányi huzivoni után végül megindultunk a másik helyre. Mivel elég tetemes mennyiségű alkoholt juttattunk a szervezetünkbe, tartottunk egy pisiszünetet a mekinél, ahol is egy amolyan elektromos dobozizé tetején találtam egy pár férfi bőr cipőt abszolút használatlan állapotban. Nem én lettem volna, ha nem kezdek el vele fotózkodni.. Elég vicces képek készültek (: Végül nagynehezen eljutottunk a Gibus nevű helyre, ahol 6millióan álltak sorba. Kiálltuk a kilométeres sort, de szerencsétlenségünkre 1 óra 1 perckor értünk a bejárathoz, ami ugye már 20 euró fejenként.. Szóval visszafordultunk, és kiverekedtük magunkat a tömegből, és az est további részét egy Subwayben töltöttük. Hát, nem éppen így terveztem az első párizsi estét, de végülis jófej embereket ismertem meg. Camillánál, a kolumbiai lánynál aludtam. Mikor reggel felkeltem, és elindultam, annál a metrómegállónál találtam magam, amelyiknél még évekkel ezelőtt, az első párizsi utam során szálltunk meg (: Gyönyörű idő volt, és még nem volt kedvem hazamenni, szóval sétálgattam egy kicsit. Találtam egy nagyon aranyos kis kávézót, ahová beültem egy tejeskávéra. Miután megittam a kávét, és kinyitottam a táskám, hogy elővegyem a pénztárcámat, mi kandikált ki a táskámból? Igen, eltettem a cipőt.. Nem tudom ugyan minek, arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán eltettem. De most ott van a szobámban, és nem tudom, mi a fenét fogok kezdeni egy pár férficipővel :D Namindegy, a kávézgatás után elindultam hazafelé, valahogy megmagyarázhatatlan lelki békével töltött el, hogy az aluljárókban minden sarokból Maci Laci vigyorgott rám, aztán a metrón felszállt egy pasi, aki tangóharmonikán játszott. Nagyon jó nap volt.. Párizs ♥

Pózolj cipővel

(az ott Norci mellettem)

2011. február 9., szerda

Délután megérkezett az apa. Azt kell mondjam, ritkán találkozom ekkora arrogáns seggfejekkel, akik minden mondatukkal lekezelnek, és hülyének néznek.. Megismerkedésünk csúcspontja az volt, amikor megkérdeztem, hogy mikor kapom meg azt a pénzt, amit a ’németolaszlotyó’ elköltött, a pasi meg elkezdett velem kiabálni, hogy miért sürgetem, legyek türelemmel, majd megkapom. Mondtam, hogy csak az érdekelt, hogy mikor, erre puffogva otthagyott, majd visszajött, és hozzám vágott 40 eurót, hogy tessék, ennyi van nálam. Hát, kösz.. Namindegy, egy kicsit később elvittük Manont táncra, majd bementünk a bankba számlát nyitni, és miután kiderült, hogy kb 20 percet kell várni, az a seggfej csak úgy otthagyott.. A vasútállomás felé sétálva kidühöngtem magam, aztán pár halálrúd elfogyasztása után már viszonylag nyugodt lelkiállapotban szálltam fel a vonatra. A Défense negyedbe mentem, a Quatre Temps bevásárlóközpontba. Volt néhány elintéznivalóm, aztán megkajáltam, és vártam, hogy a ’barátnőm’, aki elvileg este érkezett, keressen, és találkozzunk. Hát, hiába vártam.. Ezért inkább Norcival és Cindyvel találkoztam. Az egyik közös ismerősükhöz mentünk, ’Attilához’ (igazából Dávid, hosszú történet..), aki itt tanul. Ott volt nála néhány haverja az egyetemről, szóval 8an voltunk összezsúfolódva a 10 négyzetméteres lakásában. Jól elvoltunk, iszogattunk per eszegettünk per focit néztünk (utóbbiban nincs túl nagy gyakorlatom, de mindenki nagyon boldog volt, hogy a franciák nyertek). Ittunk, téptünk, lefeküdtünk, végeredményben jó este volt. Másnap félben keltem fel, 2 körül értem haza, szerencsére senki sem volt otthon.

A következő pár nap nyugisan telt, azt leszámítva, hogy az apa halálra idegesített a fszságaival.. Kiderült közben, hogy hétfőn az egész család lelép 10 napra Kanadába, síelni. Megbeszéltük Andrással, hogy átjön valamikor, és eltölt egy kis időt nálam, ha már üres lesz az egész ház (az anya rábólintott, de figyelmeztetett, hogy csak akkor jöhet át, ha nem egy hatalmas házibuliba csap át az egész – ki tudja, talán túl sokszor látta a Házibulit.). Szívből vártam már, hogy végre lelépjenek..

2011. február 11., péntek

Az anya Budapestre utazott pár napra egy konferenciára, így egyedül maradtam az apával és a gyerekekkel. Az apa elment hajat vágatni, a gyerekek is később jöttek. Én elkezdtem vacsit főzni, közben megjött mindenki. Az apa odajött hozzám, hogy elmennek a gyerekekkel, megyek-e velük? Mondtam, hogy persze, úgyis Fanniék hívtak bulizni. De már elkezdtem vacsit csinálni. Erre csak annyit mondott, ’hát akkor hagyd abba’. Ööö, oké.. 10 percet kaptam, hogy összekészülődjek. Kiderült, hogy az apának meg sem fordult a fejében, hogy velük megyek valahová, csak az állomásig vitt el.. Köszi, köszi, igazán kedves.. Namindegy, elmentem a Concorde térre, ott találkoztunk Fannival, Manuval és Hannával (német csajok), aztán némi szökőkutas piálgatás után elmentünk egy Duplex nevű helyre, amit leginkább a Morrison’s-hoz tudnék hasonlítani. Jó buli volt, a ’légelszívómentesdohányzószobát’ és a mellettünk hányó dagadt lányt leszámítva. A bejutás vicces volt egyébként, már csak negyed óra volt éjfélig, utána már fizetni kell, a sor pedig két sarokkal lejjebb ért véget.. Szóval előrementem.. és hát csakúgy beálltam előre. És senki egy szót sem szólt! Otthon simán meglincseltek volna, de mi csak simán bementünk minden probléma nélkül. Hajnali fél 5ig táncoltunk, amikor is már csak francia zenékre topogott néhány ember, én meg már túl voltam egy fél órás alváson az egyik kanapén (tiszta meli :D ). Aztán hazamentünk. Az anya is megérkezett, mire hazaértem.

a Duplexben

itt aludtam el egy kicsit később.. 

2011. február 13., vasárnap

Délutánig a szobámban voltam, aztán az anya azzal fogadott, hogy megyek-e valahová este, mert családi banzáj lesz, ugyanis a kiscsaj szülinapja van. Hát, tökjó, hogy szóltak nekem is.. Nem tudtam mit kitalálni, a bolt zárva, és mégiscsak bunkóság lett volna semmit sem adni neki, úgyhogy gyorsan kerestem egy képet róla fészbúkon, és lerajzoltam. Jobb, mint a semmi.. Elkészítettük a vacsit, közben megérkeztek a vendégek, az anya szülei, meg a testvére családostul. Mindenki nagyon kedves volt velem, érdeklődtek, hogy érzem magam, mit csinálok. Egyedül az apa volt seggfej, szokás szerint. A rajzom mindenkinek nagyon tetszett, alá is íratták velem, meg minden. Aztán vacsi után az egyiptomi helyzetről folytattak vitát, igazából már hallgatni is nagyon jó volt, egészen addig, amíg a ’seggfej’ félbe nem szakította a beszélgetést (ő természetesen nem tudott hozzászólni), hogy most már megehetnénk a sütit. A sütievés után, mivel már elég késő volt, elköszöntem mindenkitől, és elmentem aludni. Igazából nagyon jól éreztem magam.

ezt rajzoltam 

(tudom, nem életem főműve, de fél órám volt rá..)

2011. február 14-15., hétfő-kedd

A család 2kor ment el (a ’seggfej’ velem cipeltette le a csomagokat a taxihoz..). András fél 9re ígérte magát, addig elmentem a boltba, meg zongoráztam (van a házban egy zongora, és elkezdtem rajta pötyögni, most már két kézzel is tudok játszani, és egyre jobban megy (: ). András kicsit korábban érkezett, egy táskányi szennyessel. Kajáltunk, meg dévédéztünk, András témakörök szerint rendszerezte a dévédéket, kitakarította a fagyasztót, meg az éléskamrát. Hát, igen.. Valamikor 5 körül feküdtünk le. Másnap találkoztunk Fannival meg egy István nevű sráccal, aki, hát.. furcsa. Elmentünk az Internationalba, ami egy az egyben olyan, mint a Gödör. Nem maradtunk túl sokáig, főleg, mert nem volt túl jó a buli, drága is volt, meg András nem nagyon bírta Fanniékat. Szóval az utolsó vonattal haza is jöttünk. András másnap el is ment, úgy volt, hogy vele megyek, de nem volt igazán kedvem, úgyhogy itt maradtam egyedül.

így tetriseztük be a kocsikat az udvarba :D 

2011. február 19., szombat

Fanni és Manu elhívtak egy házibuliba egy perui csajhoz, aki itt jár egyetemre, és szervezett egy kis összejövetelt a koliszobájába. Volt egy csomó perui, egy argentín csaj, egy francia srác, meg a Fanni pasija egy darabig. Iszogattunk, dumáltunk, a peruiak (akik nem pánsíposok) táncoltak meg énekeltek, aztán valamikor 2 körül elindultunk egy ír pubba, ami egyáltalán nem volt ír pub jellegű, inkább egy miniatűr diszkóhoz hasonlítanám, de egyébként nem volt rossz, sokat táncikáltunk, meg egy csomó vicces embert megismertem. 5kor elindultunk hazafelé, a kijáratnál találkoztunk 3 sráccal, akik mondták, hogy még fél 6ig nincs metró, megmutatják nekünk az utat a másik metrómegállóig, nekünk úgyis az a metróvonal kell. Manu inkább a metrónál maradt, Fanni és én elindultunk a srácokkal. Közben meséltek arról, hogy tavaly Budapesten töltöttek egy pár napot, és hogy mennyire jó volt, meg gyönyörű meg blabla.. Aztán a Paul nevű srác, aki egyébként nagyon aranyos volt, megállt egy ajtónál, hogy ácsi, ő ott lakik. És így mindenki megindult az ajtó felé, Fannival egyetemben. A következő párbeszéd zajlott le:

Én: „Öö, mi most ide bemegyünk?”

Fanni: „Hát, úgy tűnik.”

Én: „Öö, szerinted most ki fogják venni a vesénket?”

Fanni: „Nem hiszem, aranyosnak tűnnek.”

Hát, nem igazán győzött meg, de elindultunk felfelé. A srác egy nagyon aranyos pici lakásban lakik, leültünk, zenét hallgattunk, mutogatta a Budapest térképet, amit eltett a kirándulásról. Igazából nagyon jó volt, ott volt kb 7ig. Valószínűleg még látjuk őket, ha visszamegyünk a helyre, olyan arcoknak tűntek, akik állandóan ott lógnak. Mindenesetre a mai nap is jól indult, nem vették ki a vesénket. Negyed 9re értem haza, és este fél 7ig aludtam. Most pedig végre leírtam mindent, ami csak történt velem (: Ígérem, nem fogom többet ennyire elhanyagolni.

Cuppantás mindenkinek 

Kettő

Na, végre elhúzott a ’németolaszlotyó’.. az utolsó két napban szinte egyáltalán nem is szóltam hozzá. Az apa elküldte az első heti fizetésem az ő számlájára, mert nekem még nincs sajátom, de nem szólt neki, hogy az az enyém, és ő meg elment soppingolni, és elverte az egészet.. és az az idióta lerendezte annyival, hogy ’hupsz, hülyeséget csináltam’. Hát anyád. Nomindegy, most már nincs itt (szerencsémre nekem kellett hajnali 5kor elfurikáznom az állomásra..). Tegnapelőtt be is költöztem a szobámba, kipakoltam a cuccaimat, megtaláltam az egyetlen helyet, ahol fogni lehet úgy-ahogy a wifit, szóval most minden oké. Egy csomó könyvet is otthagytak az asztalon, mikor beléptem a szobába, az első dolog, amit megláttam a Tizenegy perc volt (: A nap további részében nem sokmindent csináltam, kitakarítottam kicsit a konyhát, aztán nekiálltam a tévé előtt vasalni. A következő gyöngyszemeket találtam vasalás közben:

1. Dinocroc vs Supergator (azt hiszem, nem szükséges fordítanom.. és nem vicc, komolyan erről szólt), 2. Charmed (aka Bűbájos boszorkák, 3 teljes epizód), 3. Hercule (igen, Herkules…..). Vasalás után nekiálltam a vacsinak, bár nem nagyon volt alapanyag a hűtőben, így jobb híján pároltam egy kis cukkinit. Közben megjött az anya, én meg egyre izgatottabb lettem, mert este hivatalos voltam egy randira a magyar csajjal, akiről a ’németolaszlotyó’ barátnői meséltek. Szóval fél 8 körül elindultam, és fél 9kor már a találkahelyen voltam. Egy szökőkútnál találkoztunk, amíg vártam a többieket, leültem a szélére, és elszívtam egy cigit. Egyszer csak odajött hozzám egy pasi, és leült mellém. Csak úgy elkezdett hozzám beszélni, hogy a barátaival töltötte a délutánt, és most hazafelé tart, én mit csinálok itt? A következő 5 percben sokmindent sikerült megtudnom róla (azon kívül, amire már az első másodpercekben rájöttem, hogy öreg és ronda), pl hogy könyvelő egy cégnél, 1 évet dolgozott Londonban, fogalma sincs, hogy Magyarország Európában van-e, és nagyon szeretne valamikor meghívni egy italra.. Megúsztam annyival, hogy majd fészbúkon megkeres, hát sok szerencsét hozzá.. Aztán megérkeztek a többiek, Fanni, a magyar csaj iszonyú aranyos, és hasonló beállítottságú, mint én, szóval rögtön megtaláltuk a közös hangot. Meg is hívott ma estére a szülinapjára, ahol több magyar is lesz, szóval ha minden jól megy, találok magamnak egy társaságot, akikkel jól el tudok lenni szabadidőmben, és nem kell egyedül éreznem magam.

A tegnapi nap is nyugisan zajlott, az anya egész nap itthon dolgozott, túl sok teendőm nem akadt. El kellett mennem a boltba venni pár dolgot, így fel is derítettem kicsit a bolt környékét. A bolt maga olyan, mint egy teszkó, mellette van egy fodrász, egy optikus (halleluja, tudok a közelben kontaktlencsét venni), egy gíroszos és egy salátabár (!), egy autósiskola, egy gyógyszertár és egy benzinkút. Szóval nem kell túl messzire mennem igazából semmiért. Délután érdekes telefont kaptam, felhívott a főnököm, hogy megörvendeztessen a legújabb munkahelyi hírekkel. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a telefonszámlájához :D Ha nem itt lennék, talán még örülnék is a híreknek, de ez a hajó már elment, úgyhogy most csak kárörvendek. Este megjött a kisfiú a síelésből, én meg vacsi után elvonultam a szobámba. Most pedig várom az estét, kíváncsi vagyok, milyen lesz az első bulim Párizsban :D Majd írok élménybeszámolót.

Cuppcupp mindenkinek

Egy

Mivel sokan bombáznak 'hogyvagymilyenkintmesélj' kérdésekkel, úgy gondoltam, egyszerűbb egyszer leírni, hogy miújság.

Ugyebár pontosan egy hete vettük az irányt Franciaország felé Andrással, egy utolsó kommunális kávézás után (az, hogy induláskor még megvoltak a csomagjaink, természetesen csak és kizárólag annak köszönhető, hogy cigi közben ránéztem a kocsira).  Az út.. hát, olyan volt, mint amilyen egy másfél napos utazás lehet. Szívből örülök neki, hogy nem öltük meg egymást közben, annak pedig végképp, hogy 70 vétóm volt (igaz, nem túl igazságos feltételekkel :P). Bár Ramstein városát örökre elátkozom, azért voltak vicces pillanatok, például a mattrészeg nő a szállóban a kutyájával, meg később a másik ölebbel, a férjével, vagy a recepciós, akinek hiába mondtam, hogy ’nembeszélnikurvanémet’, válaszolt angolul, majd folytatta németül.. és bár a predátort sem sikerült megnézni – András nagy bánatára -, azért a szoba nem volt rossz, és kiadós reggelit kaptunk.

Másnap 3 körül találtuk meg a házat, mielőtt bementünk volna, még elszívtam egy cigit (ugyebár úgy vettek fel, hogy azt hiszik, nem dohányzom, ami azóta már szült vicces helyzeteket..), közben még kaptam egy telefont egy normandiai nőtől, aki 4 gyerek mellé keres au pairt (még pont időben talált meg :D). Bementünk, kaptunk kávét (ami nem enyhén zaccos volt, ráadásul a cukor egy málnás tejesdobozszerű izében volt, szóval nem tudtuk, hogy joghurt vagy esetleg málnás tej, szóval inkább hagytuk..). Ezután könnyes búcsút vettem Andrástól, ő meg a ’németolaszlotyótól’ (idézet vége – a szerk.). Elfoglaltam a nekem szánt hamupipőke helyet (tábori ágy, nuku lámpa, nuku polc), ahová száműzve vagyok, amíg a másik csaj ki nem takarodik a szobámból. Megnéztem a házszerkezetet, aztán megismertem a kölköket, Benjamin, a 10 éves kisfiú jóarc, csak iszonyú szégyenlős, meg szeritnem a hiperaktív kisfiú tipikus esete, de egész jól kijövünk, mióta játszottam vele ’manóselfesvarázslós’ kártyával. Manon, a 14 éves lány.. hát, ő egy 14 éves lány. Van egy iPadje, éjjel-nappal azt tapizza, miközben smsezik, szóval nincs túl sok kommunikáció közöttünk, bár az elmúlt pár napban egész sokat szólt hozzám (már vagy háromszor-négyszer minimum megnyilvánult az utóbbi napokban, ami szerintem haladás). Patricia, az anya elég érdekes, néha nagyon vidám, néha nagyon mogorva, néha nagyon kimért, néha nagyon közvetlen.. remélem, hogy ez mind azért van, mert még nem ismer, nem azért, mert nem vagyok neki szimpatikus. Laurent-t, az apát még nem láttam, csak szkájpon szoktunk néha beszélni, mert ő lenni Ámeriká. Majd meglátjuk, hogy milyen jövő héten, amikor hazajön pár napra. A munka egyébként viszonylag könnyű, egész nap azt csinálok, amit akarok, fél 5re kell itthon lennem, amikor megjön a kisfiú, heti kétszer kell teniszre vinni, a csajt egyszer táncra. A szerda teljesen szabad, ahogy a hétvége is, kivéve, ha elutaztak a szülök. Jam, meg nekem kell vacsit csinálnom, meg vasalnom, de nem veszik túl komolyan, szóval az sem gáz. Mindent egybe vetve jól megvagyok, bár jobb lesz, ha a másik csaj elmegy végre, és lesz bérletem, és tudok járni Párizsba.

Az elmúlt egy hét nem volt olyan rossz, a hétvégét a házban töltöttem, kiismertem magam, amennyire lehet. Aztán hétfőn a ’németolaszlotyóval’ bementünk Párizsba, ami kb 20 perc vonattal (és blicceltem, biztos azért, mert nincsenek azok a csodálatos üzenetek, amiket a MÁV annyira szeret). Durva egyébként, hogy Párizsban egy vonaljegy kb annyi, mint otthon, és hát azért van különbség.. namindegy. Szóval az a nap tűrhető volt, és azért csak tűrhető, mert az eleje azzal telt, hogy ’soppingoltunk’, vagyis boltból ki-boltba be, amit ugye annyira szeretek. De aztán kávéztunk (nahol? Hát persze, hogy egy McCaféban :D), meg dumáltunk. A tegnapi nap volt elég szar, mert elmentem vezetni, hogy gyakoroljak (tekintve, hogy még nem ültem a kocsiban), és eltévedtem, elkeveredtem valami városokba, és rám tört közben a honvágy.. szóval elég kiborulós volt, de végül hazataláltam, és most már minden oké. Egyébként a pozitívum az elkeveredésemben, hogy már tudom, mik vannak körülöttem, és az biztos, hogy most már a kocsival sem lesz gondom, a tegnapi levezetett órák után (:

A mai nap laza volt, kb semmit sem csináltam, segítettem ebédet főzni (a segítettem alatt azt értem, hogy az anya megadta az instrukciókat, majd elment konferenciabeszélgetést folytatni a cége partnereivel), most meg palacsintát csináltam. Az első adag tésztát az anya keverte ki, hát hogy az milyen szörnyű volt.. Nem tudtam eldönteni, hogy száraz, vagy túl folyós, vagy én vagyok a hülye.. Szerencsére közben elhúzott, és kikevertem a saját tésztámat. Nem gondoltam volna, hogy egyszer jobban fogok tudni valamit főzni per sütni valakinél, de az elmúlt pár nap alapján azt hiszem, hogy ez a helyzet.

Holnap szerencsére megúszom a vacsikészítést, mert találkozom a ’németolaszlotyó’ barátnőivel, akik bemutatnak egy magyar csajnak. Remélem, jól sikerül, jó lenne már, ha lenne valami ismerősöm a közelben.

Najó, remélem, mindent leírtam, amit tudni akartatok. Majd folytatom, ha lesz mit írni.

Cuppcupp