2011. február 5., szombat – folyt.
Este 7 körül levezettem az állomásra, és felszálltam a vonatra. Elképesztő, hogy milyen könnyen lehet itt tájékozódni, mind a vonatokon, mind Párizsban. 8 körül értem be a városba, 9re volt megbeszélve a találkozó a többiekkel, de megbeszéltem egy magyarral, Norcival - akivel meglepően sok közös pont van az életünkben (közös ismerősök, mccafé..) -, hogy előtte találkozunk, és sörözünk. A Sacré Coeurnél találkoztunk, ott volt egy barátnője is, Cindy, a ’féligpanamai’. Megittunk pár sört, dumáltunk, egész jófejek voltak. A sörözgetés per dumálgatás után elindultunk találkozni a többiekkel, Fannival, a magyar lánnyal, aki au pairnek jött ki, de szar volt a családja, és otthagyta őket. Most egy Subwayben dolgozik, és több mint 3szor annyit keres heti 30 óra munkával. Ott volt még néhány német lány (a ’németolaszlotyó’ barátnői, meg az ő egyik ismerősük), egy angol csaj, aki angolt tanít Párizsban, egy kolumbiai csaj, aki szintén au pair Párizsban, illetve Fanni francia pasija. Miután mindenki szerencsésen megérkezett, beugrottunk a közeli kisboltba, hogy vegyünk még a buli előtt valamit inni. Néhány üveg bor után készen álltunk a bemenetelre – csakhogy a német csajok elkezdtek problémázni, hogy at International csak 2ig van nyitva, de ők ismernek egy másik helyet, ahová 1ig ingyenes a belépés, és reggelig lehet bulizni. Félórányi huzivoni után végül megindultunk a másik helyre. Mivel elég tetemes mennyiségű alkoholt juttattunk a szervezetünkbe, tartottunk egy pisiszünetet a mekinél, ahol is egy amolyan elektromos dobozizé tetején találtam egy pár férfi bőr cipőt abszolút használatlan állapotban. Nem én lettem volna, ha nem kezdek el vele fotózkodni.. Elég vicces képek készültek (: Végül nagynehezen eljutottunk a Gibus nevű helyre, ahol 6millióan álltak sorba. Kiálltuk a kilométeres sort, de szerencsétlenségünkre 1 óra 1 perckor értünk a bejárathoz, ami ugye már 20 euró fejenként.. Szóval visszafordultunk, és kiverekedtük magunkat a tömegből, és az est további részét egy Subwayben töltöttük. Hát, nem éppen így terveztem az első párizsi estét, de végülis jófej embereket ismertem meg. Camillánál, a kolumbiai lánynál aludtam. Mikor reggel felkeltem, és elindultam, annál a metrómegállónál találtam magam, amelyiknél még évekkel ezelőtt, az első párizsi utam során szálltunk meg (: Gyönyörű idő volt, és még nem volt kedvem hazamenni, szóval sétálgattam egy kicsit. Találtam egy nagyon aranyos kis kávézót, ahová beültem egy tejeskávéra. Miután megittam a kávét, és kinyitottam a táskám, hogy elővegyem a pénztárcámat, mi kandikált ki a táskámból? Igen, eltettem a cipőt.. Nem tudom ugyan minek, arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán eltettem. De most ott van a szobámban, és nem tudom, mi a fenét fogok kezdeni egy pár férficipővel :D Namindegy, a kávézgatás után elindultam hazafelé, valahogy megmagyarázhatatlan lelki békével töltött el, hogy az aluljárókban minden sarokból Maci Laci vigyorgott rám, aztán a metrón felszállt egy pasi, aki tangóharmonikán játszott. Nagyon jó nap volt.. Párizs ♥
Pózolj cipővel
(az ott Norci mellettem)
2011. február 9., szerda
Délután megérkezett az apa. Azt kell mondjam, ritkán találkozom ekkora arrogáns seggfejekkel, akik minden mondatukkal lekezelnek, és hülyének néznek.. Megismerkedésünk csúcspontja az volt, amikor megkérdeztem, hogy mikor kapom meg azt a pénzt, amit a ’németolaszlotyó’ elköltött, a pasi meg elkezdett velem kiabálni, hogy miért sürgetem, legyek türelemmel, majd megkapom. Mondtam, hogy csak az érdekelt, hogy mikor, erre puffogva otthagyott, majd visszajött, és hozzám vágott 40 eurót, hogy tessék, ennyi van nálam. Hát, kösz.. Namindegy, egy kicsit később elvittük Manont táncra, majd bementünk a bankba számlát nyitni, és miután kiderült, hogy kb 20 percet kell várni, az a seggfej csak úgy otthagyott.. A vasútállomás felé sétálva kidühöngtem magam, aztán pár halálrúd elfogyasztása után már viszonylag nyugodt lelkiállapotban szálltam fel a vonatra. A Défense negyedbe mentem, a Quatre Temps bevásárlóközpontba. Volt néhány elintéznivalóm, aztán megkajáltam, és vártam, hogy a ’barátnőm’, aki elvileg este érkezett, keressen, és találkozzunk. Hát, hiába vártam.. Ezért inkább Norcival és Cindyvel találkoztam. Az egyik közös ismerősükhöz mentünk, ’Attilához’ (igazából Dávid, hosszú történet..), aki itt tanul. Ott volt nála néhány haverja az egyetemről, szóval 8an voltunk összezsúfolódva a 10 négyzetméteres lakásában. Jól elvoltunk, iszogattunk per eszegettünk per focit néztünk (utóbbiban nincs túl nagy gyakorlatom, de mindenki nagyon boldog volt, hogy a franciák nyertek). Ittunk, téptünk, lefeküdtünk, végeredményben jó este volt. Másnap félben keltem fel, 2 körül értem haza, szerencsére senki sem volt otthon.
A következő pár nap nyugisan telt, azt leszámítva, hogy az apa halálra idegesített a fszságaival.. Kiderült közben, hogy hétfőn az egész család lelép 10 napra Kanadába, síelni. Megbeszéltük Andrással, hogy átjön valamikor, és eltölt egy kis időt nálam, ha már üres lesz az egész ház (az anya rábólintott, de figyelmeztetett, hogy csak akkor jöhet át, ha nem egy hatalmas házibuliba csap át az egész – ki tudja, talán túl sokszor látta a Házibulit.). Szívből vártam már, hogy végre lelépjenek..
2011. február 11., péntek
Az anya Budapestre utazott pár napra egy konferenciára, így egyedül maradtam az apával és a gyerekekkel. Az apa elment hajat vágatni, a gyerekek is később jöttek. Én elkezdtem vacsit főzni, közben megjött mindenki. Az apa odajött hozzám, hogy elmennek a gyerekekkel, megyek-e velük? Mondtam, hogy persze, úgyis Fanniék hívtak bulizni. De már elkezdtem vacsit csinálni. Erre csak annyit mondott, ’hát akkor hagyd abba’. Ööö, oké.. 10 percet kaptam, hogy összekészülődjek. Kiderült, hogy az apának meg sem fordult a fejében, hogy velük megyek valahová, csak az állomásig vitt el.. Köszi, köszi, igazán kedves.. Namindegy, elmentem a Concorde térre, ott találkoztunk Fannival, Manuval és Hannával (német csajok), aztán némi szökőkutas piálgatás után elmentünk egy Duplex nevű helyre, amit leginkább a Morrison’s-hoz tudnék hasonlítani. Jó buli volt, a ’légelszívómentesdohányzószobát’ és a mellettünk hányó dagadt lányt leszámítva. A bejutás vicces volt egyébként, már csak negyed óra volt éjfélig, utána már fizetni kell, a sor pedig két sarokkal lejjebb ért véget.. Szóval előrementem.. és hát csakúgy beálltam előre. És senki egy szót sem szólt! Otthon simán meglincseltek volna, de mi csak simán bementünk minden probléma nélkül. Hajnali fél 5ig táncoltunk, amikor is már csak francia zenékre topogott néhány ember, én meg már túl voltam egy fél órás alváson az egyik kanapén (tiszta meli :D ). Aztán hazamentünk. Az anya is megérkezett, mire hazaértem.
a Duplexben
2011. február 13., vasárnap
Délutánig a szobámban voltam, aztán az anya azzal fogadott, hogy megyek-e valahová este, mert családi banzáj lesz, ugyanis a kiscsaj szülinapja van. Hát, tökjó, hogy szóltak nekem is.. Nem tudtam mit kitalálni, a bolt zárva, és mégiscsak bunkóság lett volna semmit sem adni neki, úgyhogy gyorsan kerestem egy képet róla fészbúkon, és lerajzoltam. Jobb, mint a semmi.. Elkészítettük a vacsit, közben megérkeztek a vendégek, az anya szülei, meg a testvére családostul. Mindenki nagyon kedves volt velem, érdeklődtek, hogy érzem magam, mit csinálok. Egyedül az apa volt seggfej, szokás szerint. A rajzom mindenkinek nagyon tetszett, alá is íratták velem, meg minden. Aztán vacsi után az egyiptomi helyzetről folytattak vitát, igazából már hallgatni is nagyon jó volt, egészen addig, amíg a ’seggfej’ félbe nem szakította a beszélgetést (ő természetesen nem tudott hozzászólni), hogy most már megehetnénk a sütit. A sütievés után, mivel már elég késő volt, elköszöntem mindenkitől, és elmentem aludni. Igazából nagyon jól éreztem magam.
2011. február 14-15., hétfő-kedd
A család 2kor ment el (a ’seggfej’ velem cipeltette le a csomagokat a taxihoz..). András fél 9re ígérte magát, addig elmentem a boltba, meg zongoráztam (van a házban egy zongora, és elkezdtem rajta pötyögni, most már két kézzel is tudok játszani, és egyre jobban megy (: ). András kicsit korábban érkezett, egy táskányi szennyessel. Kajáltunk, meg dévédéztünk, András témakörök szerint rendszerezte a dévédéket, kitakarította a fagyasztót, meg az éléskamrát. Hát, igen.. Valamikor 5 körül feküdtünk le. Másnap találkoztunk Fannival meg egy István nevű sráccal, aki, hát.. furcsa. Elmentünk az Internationalba, ami egy az egyben olyan, mint a Gödör. Nem maradtunk túl sokáig, főleg, mert nem volt túl jó a buli, drága is volt, meg András nem nagyon bírta Fanniékat. Szóval az utolsó vonattal haza is jöttünk. András másnap el is ment, úgy volt, hogy vele megyek, de nem volt igazán kedvem, úgyhogy itt maradtam egyedül.
2011. február 19., szombat
Fanni és Manu elhívtak egy házibuliba egy perui csajhoz, aki itt jár egyetemre, és szervezett egy kis összejövetelt a koliszobájába. Volt egy csomó perui, egy argentín csaj, egy francia srác, meg a Fanni pasija egy darabig. Iszogattunk, dumáltunk, a peruiak (akik nem pánsíposok) táncoltak meg énekeltek, aztán valamikor 2 körül elindultunk egy ír pubba, ami egyáltalán nem volt ír pub jellegű, inkább egy miniatűr diszkóhoz hasonlítanám, de egyébként nem volt rossz, sokat táncikáltunk, meg egy csomó vicces embert megismertem. 5kor elindultunk hazafelé, a kijáratnál találkoztunk 3 sráccal, akik mondták, hogy még fél 6ig nincs metró, megmutatják nekünk az utat a másik metrómegállóig, nekünk úgyis az a metróvonal kell. Manu inkább a metrónál maradt, Fanni és én elindultunk a srácokkal. Közben meséltek arról, hogy tavaly Budapesten töltöttek egy pár napot, és hogy mennyire jó volt, meg gyönyörű meg blabla.. Aztán a Paul nevű srác, aki egyébként nagyon aranyos volt, megállt egy ajtónál, hogy ácsi, ő ott lakik. És így mindenki megindult az ajtó felé, Fannival egyetemben. A következő párbeszéd zajlott le:
Én: „Öö, mi most ide bemegyünk?”
Fanni: „Hát, úgy tűnik.”
Én: „Öö, szerinted most ki fogják venni a vesénket?”
Fanni: „Nem hiszem, aranyosnak tűnnek.”
Hát, nem igazán győzött meg, de elindultunk felfelé. A srác egy nagyon aranyos pici lakásban lakik, leültünk, zenét hallgattunk, mutogatta a Budapest térképet, amit eltett a kirándulásról. Igazából nagyon jó volt, ott volt kb 7ig. Valószínűleg még látjuk őket, ha visszamegyünk a helyre, olyan arcoknak tűntek, akik állandóan ott lógnak. Mindenesetre a mai nap is jól indult, nem vették ki a vesénket. Negyed 9re értem haza, és este fél 7ig aludtam. Most pedig végre leírtam mindent, ami csak történt velem (: Ígérem, nem fogom többet ennyire elhanyagolni.
Cuppantás mindenkinek
Úgy látom, zajlik az élet, azért vigyázz a vesédre...!
VálaszTörlésA rajz nagyon nagyon jó lett (pláne figyelembevéve az időkorlátot)
Érezd nagyon jól magad!!!