Egy

Mivel sokan bombáznak 'hogyvagymilyenkintmesélj' kérdésekkel, úgy gondoltam, egyszerűbb egyszer leírni, hogy miújság.

Ugyebár pontosan egy hete vettük az irányt Franciaország felé Andrással, egy utolsó kommunális kávézás után (az, hogy induláskor még megvoltak a csomagjaink, természetesen csak és kizárólag annak köszönhető, hogy cigi közben ránéztem a kocsira).  Az út.. hát, olyan volt, mint amilyen egy másfél napos utazás lehet. Szívből örülök neki, hogy nem öltük meg egymást közben, annak pedig végképp, hogy 70 vétóm volt (igaz, nem túl igazságos feltételekkel :P). Bár Ramstein városát örökre elátkozom, azért voltak vicces pillanatok, például a mattrészeg nő a szállóban a kutyájával, meg később a másik ölebbel, a férjével, vagy a recepciós, akinek hiába mondtam, hogy ’nembeszélnikurvanémet’, válaszolt angolul, majd folytatta németül.. és bár a predátort sem sikerült megnézni – András nagy bánatára -, azért a szoba nem volt rossz, és kiadós reggelit kaptunk.

Másnap 3 körül találtuk meg a házat, mielőtt bementünk volna, még elszívtam egy cigit (ugyebár úgy vettek fel, hogy azt hiszik, nem dohányzom, ami azóta már szült vicces helyzeteket..), közben még kaptam egy telefont egy normandiai nőtől, aki 4 gyerek mellé keres au pairt (még pont időben talált meg :D). Bementünk, kaptunk kávét (ami nem enyhén zaccos volt, ráadásul a cukor egy málnás tejesdobozszerű izében volt, szóval nem tudtuk, hogy joghurt vagy esetleg málnás tej, szóval inkább hagytuk..). Ezután könnyes búcsút vettem Andrástól, ő meg a ’németolaszlotyótól’ (idézet vége – a szerk.). Elfoglaltam a nekem szánt hamupipőke helyet (tábori ágy, nuku lámpa, nuku polc), ahová száműzve vagyok, amíg a másik csaj ki nem takarodik a szobámból. Megnéztem a házszerkezetet, aztán megismertem a kölköket, Benjamin, a 10 éves kisfiú jóarc, csak iszonyú szégyenlős, meg szeritnem a hiperaktív kisfiú tipikus esete, de egész jól kijövünk, mióta játszottam vele ’manóselfesvarázslós’ kártyával. Manon, a 14 éves lány.. hát, ő egy 14 éves lány. Van egy iPadje, éjjel-nappal azt tapizza, miközben smsezik, szóval nincs túl sok kommunikáció közöttünk, bár az elmúlt pár napban egész sokat szólt hozzám (már vagy háromszor-négyszer minimum megnyilvánult az utóbbi napokban, ami szerintem haladás). Patricia, az anya elég érdekes, néha nagyon vidám, néha nagyon mogorva, néha nagyon kimért, néha nagyon közvetlen.. remélem, hogy ez mind azért van, mert még nem ismer, nem azért, mert nem vagyok neki szimpatikus. Laurent-t, az apát még nem láttam, csak szkájpon szoktunk néha beszélni, mert ő lenni Ámeriká. Majd meglátjuk, hogy milyen jövő héten, amikor hazajön pár napra. A munka egyébként viszonylag könnyű, egész nap azt csinálok, amit akarok, fél 5re kell itthon lennem, amikor megjön a kisfiú, heti kétszer kell teniszre vinni, a csajt egyszer táncra. A szerda teljesen szabad, ahogy a hétvége is, kivéve, ha elutaztak a szülök. Jam, meg nekem kell vacsit csinálnom, meg vasalnom, de nem veszik túl komolyan, szóval az sem gáz. Mindent egybe vetve jól megvagyok, bár jobb lesz, ha a másik csaj elmegy végre, és lesz bérletem, és tudok járni Párizsba.

Az elmúlt egy hét nem volt olyan rossz, a hétvégét a házban töltöttem, kiismertem magam, amennyire lehet. Aztán hétfőn a ’németolaszlotyóval’ bementünk Párizsba, ami kb 20 perc vonattal (és blicceltem, biztos azért, mert nincsenek azok a csodálatos üzenetek, amiket a MÁV annyira szeret). Durva egyébként, hogy Párizsban egy vonaljegy kb annyi, mint otthon, és hát azért van különbség.. namindegy. Szóval az a nap tűrhető volt, és azért csak tűrhető, mert az eleje azzal telt, hogy ’soppingoltunk’, vagyis boltból ki-boltba be, amit ugye annyira szeretek. De aztán kávéztunk (nahol? Hát persze, hogy egy McCaféban :D), meg dumáltunk. A tegnapi nap volt elég szar, mert elmentem vezetni, hogy gyakoroljak (tekintve, hogy még nem ültem a kocsiban), és eltévedtem, elkeveredtem valami városokba, és rám tört közben a honvágy.. szóval elég kiborulós volt, de végül hazataláltam, és most már minden oké. Egyébként a pozitívum az elkeveredésemben, hogy már tudom, mik vannak körülöttem, és az biztos, hogy most már a kocsival sem lesz gondom, a tegnapi levezetett órák után (:

A mai nap laza volt, kb semmit sem csináltam, segítettem ebédet főzni (a segítettem alatt azt értem, hogy az anya megadta az instrukciókat, majd elment konferenciabeszélgetést folytatni a cége partnereivel), most meg palacsintát csináltam. Az első adag tésztát az anya keverte ki, hát hogy az milyen szörnyű volt.. Nem tudtam eldönteni, hogy száraz, vagy túl folyós, vagy én vagyok a hülye.. Szerencsére közben elhúzott, és kikevertem a saját tésztámat. Nem gondoltam volna, hogy egyszer jobban fogok tudni valamit főzni per sütni valakinél, de az elmúlt pár nap alapján azt hiszem, hogy ez a helyzet.

Holnap szerencsére megúszom a vacsikészítést, mert találkozom a ’németolaszlotyó’ barátnőivel, akik bemutatnak egy magyar csajnak. Remélem, jól sikerül, jó lenne már, ha lenne valami ismerősöm a közelben.

Najó, remélem, mindent leírtam, amit tudni akartatok. Majd folytatom, ha lesz mit írni.

Cuppcupp